Segesdi Martin: Hogy érzed magad Magyarországon?
Sergei Merjeevski: Szeretek itt lenni. Úgy tekintek Magyarországra, mint egy új lehetőségre megmutatni, hogy mire vagyok képes. Egy helyre, ahol kamatoztathatom tudásomat.
Martin: Korábban sokat megfordultál a Magyar Természettudományi Múzeum Emlősgyűjteményében. Kutattál, valamint csontvázakat állítottál össze a múzeum számára. Hogyan kezdődött ez a kapcsolat?
Sergei: Azért kerestem fel a múzeumot, hogy nagyobb testű állatok csontvázaival foglalkozhassak. Korábban is gyűjtöttem csontokat, koponyákat. Egyszer Amerikában rábukkantam egy frissen elhullott hiúzra, ami szintén nagy hatást gyakorolt rám. A munkám során nagy figyelmet fordítok az állatok anatómiájára, testfelépítésére. Próbálom kihangsúlyozni a macskák és más ragadozók fontosságát. Annak ellenére, hogy ezek az állatok sokszor rejtőzködnek, oda kell figyelnünk rájuk, hiszen sok közülük nagy bajban van, veszélyeztetett.
Thylacosmilus atrox közel életnagyságú fémszobra, készítette Sergei Merjeevski. A Thylacosmilus egy 3-9 millió évvel ezelőtt (neogén időszak) élt, nagyjából 1,5 méter testhosszúságú kardfogú erszényes volt, maradványai Dél-Amerikából kerültek elő. A külső hasonlóság ellenére nem rokona a macskaféléknek, pontos életmódja továbbra is tudományos viták tárgya [fotó: Szabados Tamás, Magyar Természettudományi Múzeum]
Martin: Amerikában megtarthattad a hiúz tetemét?
Sergei: Dehogy! (nevet) Bár már tudtam hogyan kellene megtisztítani a csontokat, és azt is, hogyan állítsam őket össze olyan módon, ami megmutatja úgymond az élet szövetét, lényegét. Ez is volt az eredendő célja annak, amiért elkezdtem szobrokat készíteni. Amikor Budapestre érkeztem, a múzeumban először egy csimpánz csontvázát állítottam össze. A múzeum volt számomra az a varázslatos hely, ahol az állatok csontjait életre kelthettem. Úgy éreztem, ez egy olyan intézmény ahol bemutathatom a munkámat, és szakmai kapcsolatokat is kiépíthetek. Ezután találtam meg a műhelyem Kőbányán. Ebben az időben anyagi támogatásom is volt alkotni. Korábban sosem volt ilyen egyensúly az életemben: hozzáférés tanulmányozható csontokhoz, anyagi támogatás alapanyagokhoz, fémekhez, szerszámokhoz, és volt egy ötletem is arra, hogyan ábrázoljam az életet, hogyan készítsek olyan fémszobrokat, amik kifejezőek, élőek, valósak.
Martin: Jól gondolom, hogy ez egy egészen újszerű megközelítés? Különösen Magyarországon? Mint egy új ökológiai fülke neked, mint művésznek?
Sergei: Igen, egy ökológiai fülke a taxidermián belül. A taxidermia a pénzcsinálásról is szól, de van fontos, mély mondanivalója is. Az egyik barátom, aki állatkitöméssel foglalkozik, dinamikus pózokat alkot, játszó állatokat készít. Így igyekszik bemutatni az élet fontosságát. A halott állatokkal való munka sok alázatot igényel, a múzeum ezt is segített megérteni.
Sergei Merjeevski szabadúszó természetábrázoló művész kőbányai műhelyében [a szerző felvétele]
Földházi Gyula: Mi a véleményed a kortárs művészetben megjelenő állatpreparációról, és ahhoz képest hogyan látod a saját munkásságodat?
Sergei: Azt gondolom, hogy a taxidermia és ahogyan az állatok kinézetéről azon keresztül gondolkodunk változóban van. Szerintem sokkal inkább a csontok megértésére, az élővilág szerkezetére, mondanivalójára kellene a taxidermiának fókuszálnia, ráadásul tiszteletteljesebben. Már látszik az átmenetet ebbe az irányba.
Martin: Készítesz fémszobrokat, illusztrációkat, csontvázakat építesz…
Sergei: És jógázom is! (nevet) Azért, hogy jobban megértsem a saját testem működését, anatómiáját, megértsem az állatok anatómiáját. Ez fontos ahhoz, hogy olyan alkotást hozzak létre, amire ha a laikusok ránéznek ők is jobban megérthetik az állatot.
Martin: Hova helyeznéd a munkásságodat? Tudomány, vagy inkább művészet, esetleg a kettő között?
Sergei: Ez tudomány és művészet intenzív és mély összefonódása, tehát valahol a kettő között. A csontok bizonyos szempontból nagyon furcsa spirituális jelentőséggel bírnak. Szerintem az élet alapvetően spirituális utazás, nem egy materiális út. A csontok azok az anyagi dolgok, amik hátra maradnak az élet és a lélek után. Sokan gondolkoznak azon, mi lesz a halál után, de a csontok egy másik érdekes párbeszédet is megnyitnak: mi volt a halál előtt? A születésem előtt, a te születésed előtt? Ezek azok a kérdések, amikkel elkezdhetünk múltunkon gondolkodni.
Martin: És végül mind egy kiállítás részei leszünk…
Sergei: Igen… ami hátra marad, az a mi örökségünk: a csontjaink. Ez itt Napóleon koponyája, az meg annak az embernek a koponyája… és így tovább. Különböző személyek, akik más miatt lehettek fontosak.
Martin: Miért választottad fő témádnak a macskaféléket?
Sergei: A macskafélék lenyűgözőek és erőteljesek. A Föld jelenlegi legerősebb élőlényeiként tekintek rájuk. Karizmatikusak, halálosak, a szárazföldi ökoszisztémák szabályozói. Mint egy immunrendszer, egészségesen tartják a populációkat, erősítik a csordákat. A szarvasok és más növényevő prédák a tigrisek, oroszlánok, leopárdok nyomása alatt váltak azzá amik.
Promegantereon ogygia kardfogú macskaféle fémszobra, készítette Sergei Merjeevski. A Promegantereon Európában élt nagyjából 8,7-9,7 millió évvel ezelőtt (neogén időszak) [a szerző felvétele]
Martin: Érdekes, hogy most valós ökológiai kölcsönhatásokról beszélsz, mégis nagyon spirituális látásmódod van.
Sergei: Valóban. A macskákhoz ráadásul olyan képek, metaforák társulnak, amik a belső lelki folyamatokhoz, de ezzel együtt külső természeti jelenségekhez is köthetőek.
Martin: Ez talán egy furcsa gondolat, de amikor a szobraidat készíted, az kicsit ahhoz hasonló, mint amikor a korai emberek a barlangrajzokat alkották. Megpróbálták minél valóságosabban ábrázolni az állatokat, de valószínűleg lehetett ennek kultikus, szellemi jelentősége is számukra.
Sergei: Ebbe már belejátszik a művészi benyomás. Kicsit magamat is beleviszem a tigrisbe, amit alkotok, és én is érzem az állat energiáját. Alkotás közben jobban megértem őket, így lecsökken a távolság köztem és az állatok között. Munkámmal a nézőközönséghez is közelebb hozhatom ezeket a lényeket. A tigris itt van előttem, egy állat, amivel osztozunk a bolygón, a világunkon, és a létezése az én felelősségem is.
„Alkotás közben jobban megértem őket, így lecsökken a távolság köztem és az állatok között. Munkámmal a nézőközönséghez is közelebb hozhatom ezeket a lényeket.” Sergei Merjeevski kőbányai műhelyében [a szerző felvétele]
Martin: Hamár a tigriseknél tartunk, amikor korábban az Emlősgyűjteményben jártam, hogy megnézzem a munkáidat, megmutattad egy jávai tigris csontvázát, ami a Fővárosi Állat- és Növénykertben pusztult el. A jávai tigris populáció mára teljesen eltűnt. Mi járt a fejedben, amikor egy ilyen különleges állat csontvázán dolgoztál?
Sergei: Nem ez volt az első alkalom, amikor így kellett egy állathoz viszonyulnom. Korábban már elkészítettem egy erszényes farkas szobrát, ami azóta el is kelt. Ez az állat szintén az emberi terjeszkedés miatt tűnt el Tasmániából a múlt század során. A szóban forgó tigris Jáváról származik, ahol ma már egyáltalán nem élnek tigrisek. Kihaltak a szigetről a 70-es években. Korábban a szumátrai, jávai és bali tigriseket külön alfajba sorolták, de ma már többen úgy vélik, hogy az indonéz szigetvilág szigetein egy tigrisfaj terjedt el. A jégkorszak idején a szigetek még egy egybefüggő területet (Szunda-földet) alkottak. Néhány tízezer éve aztán a tengerszint emelkedésével elkülönült populációk jöttek létre a különböző szigeteken.
A 70-es években sok egzotikus állat került a vadonból állatkertekbe. A bali tigrisről fennmaradt fotók állatkerti és cirkuszi példányokról készültek Amerikában, a jávai tigrisek esetében szintén főleg állatkertekben készültek ilyenek. A tigris, ami a múzeumban van egy különleges példány. Története van, mint egy személynek, akárcsak neked vagy nekem. Amikor a csontjaira gondolok, nem csak egy állat jut eszembe, hanem a példány maga, a kihalás, élőhelyének megváltoztatása és a fogság. Ezt az állatot befogták a vadonban, átszállították az óceánon, hosszú utazás után végül a budapesti állatkertbe került. A Nagysziklánál volt elhelyezve, szűk helyen egy szabad macskához képest. A vadonban született, ott tanulta meg a vadászatot, hogyan használja fogait, egy igazi lenyűgöző vadállat volt, majd egy ilyen helyzetben végezte.
A csontvázán azonban láthatóak a fogság okozta elváltozások. Csontjai elgyengültek, a mellkasi régióban ízületei betegek voltak a korlátozott hely, kevés mozgás, és talán a természetestől eltérő táplálék miatt. A tigris tudja, érti mi az, ha a vadonban él, és miben más az, amikor korlátozva van. Érti mi az, hogy fogvatartás. Úgy is mondhatnám, ennek az állatnak meghasadt a szíve, ebbe halt bele. Amikor láttam a bőrét, láttam a karmait is: mind kopott volt és tompa a betonon való járkálástól. Ez a szörnyű valóság, ahogy a fogságban tartott állatok érezhetnek. Nehéz, lehangoló belegondolni, fájdalmas. Hasonlóan, a múzeum gyűjteményében lévő hópárduc is fogságban volt tartva, a gerince mentén szintén traumák, elváltozások figyelhetőek meg. Ilyeneket láttam már hiénák csontvázain is.
Jávai tigris (Panthera tigris sondaica) csontváza a Magyar Természettudományi Múzeum Emlősgyűjteményében, összeállította Sergei Merjeevski. A tigrisek pontos rendszertani kapcsolatai jelenleg még vitatottak, újabb kutatások szerint a jávai tigris valójában nem elkülöníthető alfaj, hanem az indonéz szigetvilágban elterjedt egyetlen tigrisfaj Jáva szigetén élt egyik populációja. A tigrisek mára teljesen eltűntek Jáváról, ez a példány még a szigeten született, majd a Fővárosi Állat- és Növénykertben pusztult el [fotó: Szabados Tamás, Magyar Természettudományi Múzeum]
Martin: Növényevők esetében is felfedezhető hasonló?
Sergei: Erről nem tudok nyilatkozni. Azt gondolnám a fogság miatti elváltozásokra inkább a végtagokon számíthatunk a növényevőknél. A tartós járás hiánya miatt. Furcsa belegondolni abba, hogy amikor elmegyek egy állatkertbe, talán nagyobb távolságot teszek meg, mint az ott látható tigris egész életében. Néhány kilométeres körzetünkben két szibériai tigris is van (ekkor a Kálvin téren voltunk). A vadonban viszont a hím szibériai tigrisnek több ezer négyzetkilométeres vadászterülete is lehet!
Nem számít hogyan hal meg egy vad oroszlán, éhezhet, harcban pusztulhat el, mégis azt az életet élhette, amiben képes volt a saját módján vadászni, szaporodni, táplálkozni. Hasznos volt élőhelye számára. A harcosok életét élte, a harcosok halálát halta. Valójában ez tartja zölden a világot, ez teszi termővé a talajt, mozgatja a növényevők vándorlását. Ebből a szemszögből nézve a fogságban tartott állatok haszontalanok. A Tigriskirály magánállatkertjének tigrisei is inkább csak veszélyforrások.
A Netflix sorozata érdekes, néha kicsit komikus a tragédiák ellenére. Van viszont egy másik dokumentumfilm, ami a nagymacskák ázsiai tenyésztéséről, fogságban tartásáról szól. Ott, ha az állat már túl nagy és nem elég aranyos, nem elég fotogén, felhizlalhatják, és akár el is fogyaszthatják. Az ázsiai kereskedelemben a tenyésztett tigrisek húsa, csontjai, bőre mind árucikkek, egyes részeiket ajzószerként használják.
Hópárduc (Panthera uncia) csontváza a Magyar Természettudományi Múzeum Emlősgyűjteményében, összeállította Sergei Merjeevski [fotó: Szabados Tamás, Magyar Természettudományi Múzeum]
Martin: Ez egy szép világ, amiben élünk.
Sergei: Az emberek sokszor pesszimisták, főleg manapság, amikor a koronavírusról beszélnek. Azonban mindig lehetsz bizakodó, mindig van mibe kapaszkodni. De azért a sötét dolgok is valósak, és az árnyék jelen van a világban. Mint a Jin és Jang.
Martin: Visszatérve az alkotásaidra, mik a jövőbeni terveid? Ha valakit érdekel a munkásságod, hol tudja követni? Ha jól tudom, folyik az egyeztetés a Magyar Természettudományi Múzeummal egy esetleges kiállításod kapcsán.
Sergei: Valóban, elkezdődtek az egyeztetések. Korábbi szobraim magángyűjteményekbe kerültek, például az Egyesült Államokba. Van azonban jó néhány, amik az én birtokomban vannak, kiállításra várva. Youtubeon, Instagramon, ritkábban a Facebook-oldalamon is megosztok dolgokat, a honlapom készülőben van.
Mostanra elkészült több alkotásom is. Ezekből szeretnék anyagokat küldeni múzeumoknak, hogy igényt tartanának-e hasonló szobrokra, illusztrációkra. Igyekszem felhívni a figyelmet az ember és a természet egyensúlyának fontosságára. Egyszer szeretnék majd alkotni, és a műveimet a helyieknek bemutatni elmaradottabb országokban is. Olyan helyeken, mint például Indonézia, ahol a vidéki oktatás hiányosságai vagy a szegénység miatt valóban sok szükség lenne a természet és az emberek viszonyának javítására, akár a művészeten keresztül.
Segesdi Martin
Fém és csont esztétikája
Sergei Merjeevski alkotásairól dióhéjban
Írta: Földházi Gyula
Jelenkorunk kortárs diskurzusai között előkelő helyet foglal el a természet és az ember kapcsolatának vizsgálata. Manapság elsősorban az életmódunk és fogyasztói kultúránk környezetünkre gyakorolt hatásainak elméleteiben találkozunk ezzel a témakörrel a művészet platformjain. Pedig ennek a vizsgálatnak az eredete, ha úgy tetszik kulturális hagyományok mentén is értelmezhető, lekövethető mintázatot alkot, nagyjából a reneszánsz festészet óta. Azt az elemző tanulmányozó szemléletmódot, amely nem csak pusztán természetes környezetünk esztétikai élményével foglalkozik, hanem fókuszáltan igyekezett feltárni különböző fajok jellemzőit, elsősorban a felvilágosodás korában kicsúcsosodó tudományos illusztrációs műfajhoz társítjuk. Az ilyen jellegű alkotások párhuzamos utakat képeznek a művészettörténet, a tudománytörténet és a természetrajz kulturális regisztereiben. Viszont a kortárs alkotó munkában ez a szemlélet újra feltűnő illetve „újra hasznosított” módokon, más dimenziókban kezdett el működni, figyelemreméltó peremterületeket létrehozva egyedi művészi elgondolásokkal és felhasználási módokkal.
Ebben a kontextusban szemlélve közelíthetjük meg talán Sergei Merjeevski munkásságát. Sergei alkotói szemléletében egy nagyon izgalmas kompozit jelleg uralkodik, amely egyszerre korellál a tudományos természetábrázolás elemzői gondolkodásával, és egyszerre a kortárs képzőművészet párbeszédteremtő, interakcióra sarkalló céljaival.
Alkotásait egyenként szemlélve talán ez a meglátás nem egyértelmű azonnal. Alkotó programjának jelentős része tanulmány jellegű nem materiális formákban létezik, de szoros kapcsolódási pontokat alkotnak tárgyi munkáival. Ebből a szempontból igen érdekes momentum, hogy az általános befogadónak az értelmezéshez nem elég csak az objektummal való viszonyát meghatároznia, hanem el kell mélyednie annak keletkezési előzményeiben, mivel az egy konkrét lény afféle szubsztanciális lenyomatának kifejeződése is. Ez a szemléletmód teszi egyszerre izgalmassá, viszont nehézkessé is műalkotásainak elemzését, mivel művészeti eszközökkel kíván nem pusztán művészeti élű párbeszédet kezdeményezni. Ez a mozzanat önmagában nem különleges. Viszont az, hogy jelen esetben zoológiai és paleontológiai elmélkedéseket látunk az emberi kultúrához, az emberi jelenléthez rendelve, rákérdezve a különböző fajokhoz való viszonyunkra és az állatvilágához kapcsolódó felelősségünkre, meglepően ritka nézőpont.
De lássunk két tárgyat közelebbről:
Bár úgy vélem Sergei munkái együtt egy térben képesek igazi szellemi egységbe rendeződni, amelynek tükrében megvilágosodik az alkotó valós szándéka, azért a miheztartás végett érdemes két alkotását külön is elemezni, hogy ezeknek a tárgyaknak a megformált mivoltában rejlő érdekességeket is megvilágítsuk.
Thylacosmilus atrox A fentiek fényében rövid elemzésemet elsősorban a megformálásra és a szobrászati megfontolásokból eredő jellemzőkre szűkítem. Az objektum önmagában véve natúr fémlemezből formált prehisztorikus emlős figura. A kialakításában látható, hogy nagy gonddal tanulmányozott és kikövetkeztetett izomtónusok mentén illesztették össze a fémlemezeket, amely így érdekes módon egyszerre ad naturális részletgazdagságot, viszont a felhasznált anyag sajátos jellemzői miatt egyedi stilizációs dimenziót is nyer, amely mentén inkább előtérbe kerül az állat pozíciója és mimikája. Az ábrázolt lény reakciójából olvashatunk, amely emocionális viszonyra sarkall minket. Viszont a fém faktúrája, anyagszerűsége is kommunikatív. Egyszerre idegenít, távolságra inti a szemlélőt, mivel az organikusságtól elvonatkoztatva inkább agresszív mesterséges jelleget ad ennek a tárgynak, másfelöl (a művész szavaira utalva) esszenciális módon közvetíti az ezekhez az állatokhoz társítható erőt. A szobor kódjai ennél fogva meglepően sokszínűek, egyszerre őszintén és erőteljesen felvállalja az anyagból eredő konstrukciós jelleget, és az ehhez párosuló érzetek dimenzióját. Másfelől ezzel harmóniában egy organikus lény rekonstrukcióját, életszerű feszültségét is közvetíti. Ezeket a jellemzőket, ha párosítjuk a ténnyel, hogy egy fosszilis állatot jelenített meg, annak anatómiai rekonstrukcióját mintázta meg, így a paleoart nézőpontjából is értelmezhető tárggyá válik, amely révén egy ismeretlen múltról való elmélkedés és kutatás felé is fordítja a befogadót.
Jávai tigris összeállított csontváz preparátuma
A preparáció, mint természettudományos konzerváló és szemléltető technológia az utóbbi időben jellemzően átszüremlett a képzőművészeti alkalmazásba, mint az intermédia művészet egy eszköze, amelynek értelmezése minden esetben kötődik a természettudományos felhasználásból eredő kulturális kontextushoz. A halott lény életszerű pozitúrába rendezett eredeti csontjaiból épített alakja már önmagában ambivalens érzetek hordozója. Egyszerre természetes és taszítóan mesterséges jelenség. Eltárgyiasult élőlény, vagy tárgy egy élőlény maradványaiból?
Sergei alkotómunkáiban sem csak tudományos értéket képviselnek ezek az összeállított csontok, az életszerű mozdulatba állítással és a fém kiegészítésekkel valójában szoborszerű kontexusba kerülnek ezek az objektumok, amelyek fontos momentuma, hogy egy valóban élt, érző lény darabjaiból készültek, konzerválva őket pusztulásuk után az emberi kultúrának. A jávai tigris különlegessége már abból a szempontból is figyelemreméltó, hogy egy mára eltűnt tigris populáció egyik utolsó példányának maradványa. Csontjaiban életének és halálának körülményei is konzerválódtak. Ennek mentén erős üzenet értékű tárgy, amely a fajkihalás jelenkori tényével is párhuzamba állítható kérdéseket vet fel, és mégis bizarr utalásként önreflexióra is sarkallja a szemlélőt a környezeti változásokkal kapcsolatban. Így preparátuma műemlék és tudományos tárgy. Egy konzervált és jól közvetített üzenet a jelenkor emberének.
Köszönjük a bejegyzés létrehozásában való segítséget Brátis Nikolettának, Csorba Gábornak, Gemela Georginának és Szabados Tamásnak!
Segesdi Martin vagyok, az ELTE Őslénytani Tanszékének doktorandusza. Azért indítottam a Csontok & Koprolitok blogot, hogy saját kutatásaimat, azokhoz kapcsolódó ismereteket, és más őslénytani témájú érdekfeszítő történeteket mutassak be rajta közérthetően. A bannert Földházi Gyula készítette.
További ajánlott oldalak:
http://magyardinoszaurusz.hu http://paleo.elte.hu http://www.nhmus.hu
