Az első tojáshéjakat az iharkúti lelőhelyről Szentesi Zoltán (Magyar Természettudományi Múzeum) ismerte fel az ásatások során leiszapolt kőzetanyag szitasorokon fennmaradt maradékának mikroszkópos vizsgálata során. A leleteket leíró tanulmány 2017-ben jelent meg, Prondvai Edina (MTA-MTM-ELTE Paleontológiai Kutatócsoport) vezetésével. Az iharkúti tojáshéj leletanyag jelentős részét képező tojáshéjtípus Európa más hasonló korú lelőhelyeiről is előkerült már, és korábban gekkó-szerű gyíkokhoz tartozónak vélték őket, díszítettségük és vastagságuk miatt. A 2017-es tanulmányban azonban Prondvaiék morfológiai, mikroszerkezeti, valamint elemösszetételi vizsgálatok alapján amellett érveltek, hogy ez a feltevés hibás, és valójában kistermetű maniraptora (madárszerű, vagy akár már valódi madár) ragadozó dinoszauruszoktól származnak.

Az első mai Magyarországon felfedezett dinoszaurusztojás 2020. szeptember 24-én, a Magyar Természettudományi Múzeumban rendezett sajtótájékoztatón [fotó: MTI/Kovács Attila]

Mivel a tanulmány szembe ment az elismert tojáshéj-kutatók véleményével, csak nagy nehézségek árán sikerült lepublikálni. Megjelenése után Edinát fel is kereste egy dél-koreai kutatócsoport, hogy saját vizsgálataikhoz mintákat kérjenek az iharkúti leletek közül, szerintük ugyanis a „gekkó-elmélet” volt a valószínűbb. Azonban a koreai vizsgálatok során a magyar kutatók elmélete igazolódott be, majd 2020-as tanulmányukban Choi és munkatársai (Prondvai Edinával társszerzőségben) bebizonyították, hogy az Európa többi késő-kréta korú lelőhelyeiről gekkó tojáshéjként leírt maradványok szintén maniraptora dinoszauruszokhoz tartoztak. Ez a tojáshéjtípus, a Pseudogeckoolithus, azaz „álgekkó” tudományos nevet kapta. Ilyen típusú héj figyelhető meg azon a tojásmaradványon, melyet Rudolf Jonatán (ELTE geológus hallgatója) talált meg az egyik Ősi Attila (ELTE Őslénytani Tanszék) vezette iharkúti ásatáson, így ez a lelet jelenti az első magyarországi dinoszaurusztojást. A történet bővebben már kifejtésre került a Tudományos Akadémia honlapján, vagy éppen a 24.hu-n is.

Iharkútról előkerült Pseudogeckoolithus héjtöredékek [forrás: Prondvai Edina]

A felfedezés és a publikációk méltatására, még tavasszal kezdtük szervezni a bemutatót, azonban a karantén és intézményi leállások keresztülhúzták terveinket. Nagyjából két és fél héttel ezelőtt kellett szembesülnünk azzal, hogy mivel az őszi időszak szintén eléggé kiszámíthatatlannak ígérkezik, ha szeptemberben nem sikerül lebonyolítanunk az eseményt, lehetséges, hogy határozatlan (de mindenképp hosszú) időre jegelhetjük a dolgot. A munkálatok elején már tisztában voltunk azzal is, hogy nem csak annyit kell megoldanunk, hogy egy terembe összecsődítünk pár embert mikrofonokkal, hanem egy olyan bemutatót kell nyújtanunk a sajtónak, ami nem csak felkelti az érdeklődést az őslénytani kutatómunka iránt, de annak üzenete és jelentősége is érthetővé válik. (Mission: Impossible?)

Ez magába foglalta az előadás elkészítését, a résztvevők meghívását, a lelet bemutatásának problémáját, egy fészek-dioráma felépítését és mindezek előtt elképesztő mennyiségű (nem mindig felhőtlen) kommunikációt. Ráadásul mivel az előadó Prondvai Edina a bemutató alatt már megkezdte külföldi ösztöndíját, csupán interneten keresztül tudott bejelentkezni, ami még egy kis nehezítést jelentett, de végül a múzeum infós csapata remekül megoldott mindent. Az esemény jelentőségét mindenképp növelte, hogy meghívásunknak eleget tett Hudetz Ferenc (MTA alelnőke) és Borhy László (ELTE rektora), akik megnyitották a sajtóeseményt, míg a moderátor szerepét a kárpát-medencei dinoszaurusz-kutatások történetében otthonosan mozgó Főzy István paleontológus (MTM Őslénytani és Földtani Tár) töltötte be, zseniális volt. Kissé furának hathat ez a népes társaság, azonban mivel maga a Pálfy József által vezetett MTA-MTM-ELTE Paleontológiai Kutatócsoport is több intézményen átívelő együttműködés, a felfedezés az összes megjelent számára fontos volt.

Dínótojás sajtótájékoztató a Magyar Természettudományi Múzeum Semsey termében. Résztvevők balról-jobbra: (Prondvai Edina Skypeon keresztül) Ősi Attila, Hudetz Ferenc, Borhy László, Főzy István, Bernert Zsolt [a szerző felvétele]

A járványügyi óvintézkedések (hőmérőzés, maszkviselés, távolságtartás stb.) ellenére szép számmal jelentek meg az érdeklődők, egyedül Prondvai Edina nem viselt maszkot, de a tudomány jelenlegi állása szerint a COVID-19 nem terjed Skypeon keresztül, úgyhogy ez is rendben van. Érdekes, és talán kissé vicces, hogy maga a néhány cm-es tojáslelet nem mondható túl impozánsnak, ezért a fotósoknak meg is gyűlt a bajuk vele, amennyire eddig láttam egyedül az MTI-s Kovács Attila és a 24.hu-s Szabó Réka tudott értékelhető „címlapfotót” lőni róla, a többiek sok esetben a monitorra kivetített felnagyított képet fotózták és közölték le.

A lelet mellé Magyar János kollégámmal, valamint Berényi András, Oravetz László, és más múzeumi kiállításrendezők segítségével elkészítettük a tojás alapján elképzelt maniraptora dinoszaurusz-fészek diorámáját. János emellett még egy felnagyított héjmásolatot is legyártott, ami mikroszkóp nélkül is szemléltette a dínótojások érdekes felszíni mintázatát. A dioráma domborzatát styrofoam kockákból faragtuk ki, és festés után olyan növényekkel „ültettük be”, amik nagyjából megfelelnek azoknak a csoportoknak, amiket a lelőhelyről ismerünk. Mivel a tojáshéjak, pontosabban azok pórusainak vizsgálata azt mutatta ki, hogy a fészek nem a felszínen feküdt, hanem talaj és növények fedték be, a dioráma is ez alapján egy eltemetett fészket mutat be, melyben előlről, keresztmetszetben látszanak a tojások. A fészek mögé egy Pecsics Tibor paleoillusztrátor által készített plakát került, bemutatva a maniraptorákat, és élőhelyüket.

Készül a dínófészek [a szerző és Magyar János felvételei]

Az elkészült dioráma, Pecsics Tibor maniraptora illusztrációjával. Az utolsó képen már a tojások is a helyükre kerültek [a szerző felvétele]

A tojás és a dioráma már megtekinthetőek a Magyar Természettudományi Múzeum állandó kiállításában, az „Eltűnt világok” részen, a Hungarosaurus csontvázához és az iharkúti diorámához közel.

Segesdi Martin

Források:

Prondvai és mtsai. (2017) Collection of the thinnest: a unique eggshell assemblage from the Late Cretaceous vertebrate locality of Iharkút (Hungary). Central European Geology, 60(1): 73-133.

Choi és mtsai. (2020) Comparative crystallography suggests maniraptoran theropod affinities for latest Cretaceous European ‘geckoid’ eggshell. Papers in Palaeontology, 6(2): 265-292.